Pedig ébredés után már majdnem meggyőztem magam, hogy a hétfőt egyszer és mindenkorra elvesztettük... Mi mindannyian. Attól függetlenül, hogy egy ideje próbálok a lehető legpozitívabban állni a világ történéseihez, ez mégiscsak az a nap, amikor a hétvége után először kelsz korán, mész dolgozni és (jó esetben) találkozol az összes szeméttel, amit pénteken magad után hagytál...
Ennek a hétfőnek a kegyelemdöfést - reggel még úgy hittem - egy tajtparaszt CBA-s vásárló kolléga adta meg, aki úgy gondolta születési joga a két párhuzamos kassza között úgy grasszálni, mint turistának a váci utcában. Történt ugyanis, hogy az ő sora feltorlódott (igen, gyakran előfordul, hogy egy tétel rosszul kerül be, ki kell üttetni, hívni kell a kompetens munkatársat, várakozás). Gyakran megesik, ám míg más türelmesen kivárja a sorát, bunkókám úgy döntött, ő átjön a mi sorunkba, de nem ám a végére, hanem gyakorlatilag oldalazó mozgást végezve az épp fizető kuncsaft és a soronkövetkező (szerénységem) közé.
Miután szóvátettem neki, hogy "komolyan úgy érzi, ez így ok" bambán bámult rám a 10-es iq-jával, mint borjú az új kapura, majd mint, ha mi sem történt volna fizetett. Ezután kábé úgy közlekedtem a munkahelyem irányába, mint aki citromba harapott, sőt ami rosszabb, pont úgy is éreztem magam.
Egész addig, míg meg nem láttam sorstárskáimat ezen a videón. Köszi kutyák, már megint megmentettetek egy elbaszott napot.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.